Korai lefekvést korai kelés követett. Gyertyát gyújtok és a kanapén feküdve figyelem a lángot, a sötét szobában olyan fényesnek hat, mint egy ragyogó csillag az égbolton. Újra felfedezett régi érzés a lágyan ringatózó láng megnyugtató tánca.
Röpke reggeli és rövid torna után nekiindulok.
Ködös, hűvös, szeles volt a hajnal, de eldöntöttem, hogy elmegyek futni néhány kilométert. Próbáltam nem foglalkozni a hetek óta rendetlenkedő térdekkel és élvezni a pillanatot. A város még szinte aludt, bár jelenlétéből amúgy sem sokat érezni, amikor a Körös holtága mellett húzódó kis gáton halad valaki az élő folyó felé. A faágakról folyamatosan hullanak a harmat cseppjei, kevés szólamból
álló dallamot játszva, amint a földre érkeznek. A látótávolság kicsi,
nem látni messzire, ami összhangban van a bennem lévő érzésekkel. Két
viharvert, loncsos puli jön szembe velem és halad el mellettem némán. Csak éppen egy szempillantásnyi időre nézünk össze, majd mindenki halad tovább a maga útján.
Csend. Állandó tempó. Érzem, ahogy jó érzéssel tölt el a hideg, párás reggeli levegő és lesznek egyre tisztábbak a gondolatok. A térdek kitartanak, gyorsítok kicsit. A nagyobb tempó oka egy érzés, amely meleg takaróként ölel körbe. Meg tudom csinálni és meg kell csinálni.
A döntés ma reggel lett végleges, ahogy a mondás is tartja: Ne álmodd az életet, éld az álmokat. Csak egy maroknyi emberrel osztottam meg egy sok-sok éve bennem lévő tervet, amelynek megvalósítása még soha nem volt ennyire közel. Ebből a maroknyiból is volt aki ujjongott érte, más óvatosságra intett. De akivel az elmúlt évek során megosztottam, a mai napig fontos részét képezi az életemnek. Nem lesz egyszerű. Sőt! Biztosan nehéz lesz, de úgy kell alakítanom az előttem álló hónapokat, hogy a lehető legjobban felkészüljek rá, mind fizikálisan, mind szellemileg.
Dongó hamarosan útra kel...
A részletekről hamarosan...
